Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló LXXVIII. törvényt (Étv.) 2023. január 1-vel váltó a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény (Méptv.) új fejezet nyitott az építésügy területén. A törvényt hatálybalépését követően sok új végrehajtási rendelet került elfogadásra, illetve a már meglévők módosításra. Ezek közül mondhatni a legjelentősebb az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendeletet (OTÉK) helyébe lépő a településrendezési és építési követelmények alapszabályzatáról szóló 280/2024. (IX. 30.) Korm. rendelet, rövidítve TÉKA.
A TÉKA 2025. január 1-től hatályos, de nem minden rendelkezését kell alkalmazni. Kismaros településen az új településterv életbe lépéséig, azaz legkésőbb 2027. július 1-ig a helyi építési szabályzatot (HÉSZ) a TÉKA vonatkozó rendelkezései helyett az OTÉK 2021. július 15-én hatályos II. és III. Fejezetével, valamint ezek mellékleteivel együttesen kell alkalmazni.
További lényeges változás, hogy 2025. július 1-i hatállyal több TÉKA előírást alkalmazni kell (TÉKA 136. § (2) bekezdés), függetlenül attól mit tartalmaz a HÉSZ, vagy az OTÉK. Ezek közül néhány érinti HÉSZ-t. Az érintett helyi szabályok tehát nem alkalmazhatók 2025. július 1-től. A lényegi változások az alábbiak:
- kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen lakó rendeltetést tartalmazó épület nem helyezhető el;
- kertes és általános mezőgazdasági övezetben a lakó rendeltetésű épület csak egy rendeltetési egységet tartalmazhat;
- kertes mezőgazdasági övezetben lakóépület építése esetén a telekre meghatározott legkisebb telekterület művelési ágtól függetlenül 10.000 m2;
- általános mezőgazdasági övezetben lakóépület építése esetén a telekre meghatározott legkisebb telekterület művelési ágtól függetlenül 20.000 m2;
- az építési övezetekben és az övezetekben legalább a meghatározott legkisebb zöldfelületi előírásokat kell alkalmazni;
- ahol a HÉSZ a TÉKA előírásaitól szigorúbban szabályoz, akkor a HÉSZ előírását kell alkalmazni.
Kismaros, 2025. június 30.
Schottner Norbert s.k.
jegyző